júl
15

A dzsihád

| Szerző: rakiczki | 6:52 pm

A dzsihád egy iszlám vallási kifejezés, ami az Isten útján való küzdelmet vagy harcot jelenti. Nem hivatalosan – elsősorban nyugatiak – mint az iszlám hatodik pillérét emlegetik. A dzsihádnak az iszlám irodalomban egy tágabb jelentése is van. Jelenthet egy olyan küzdelmet is, ami egy jobb muszlim életre vezet rendszeres imával és böjttel, jó szülőként és hitvesként az iszlám üzenetét terjesztve. A dzsihád más értelemben jelentheti a hit védelmét, a szent háborút is. Annak ellenére, hogy a dzsihád alapvetően nem agresszív hadviselést jelent, ez történt például a korai szélsőségesek, mint a háridzsiták és a kortárs csoportok vagy mint az Egyiptomi Iszlám Dzsihád (melyhez Anvar Szadat meggyilkolása is kapcsolódik) esetében, valamint libanoni, Öböl-menti és indonéz dzsihádszervezetek esetében is.

dzsihád.jpg

Az Anszár al-Mara (szó szerint: "a nők hívei") alapítóbizottságának 21 tagja van, férfiak és nők vegyesen, köztük többen egyetemi oktatók és kutatók. A konzervatív sivatagi királyságban teljesen újszerű, nem kormányzati szervezet célja, hogy elősegítse a nők helyzetének javítását szociális, kulturális és oktatási téren. Szaúd-Arábiában "a nők többsége jelenleg a férfiak uralma alatt él. A korlátozások miatt nem lehetnek a társadalom aktív tagjai" - jelentette ki Szalmán a lapnak. A vahhabizmus - az iszlám puritán változata - elveit szigorúan alkalmazó monarchiában a nők csak tetőtől talpig lefátyolozva hagyhatják el otthonukat, nem vezethetnek autót, nem utazhatnak férjük vagy más férfi családtagjuk engedélye nélkül, és étteremben sem étkezhetnek egyedül.

"Az, hogy segítsük a nőket, akikről a törvény vagy a szokás nem vesz tudomást, illetve rabszolgává tesz, nem ellentétes az iszlámmal, amely nem fosztja meg a nőket attól, hogy a saját pénzükkel rendelkezhessenek, autót vezessenek vagy saját maguk válasszák meg a férjüket" - vélte Szulejmán asz-Szalmán. Szaúdi nőjogi harcosok közölték, hogy Abdalláh királyhoz intézett, az interneten is közzétett petíciójukkal szeretnék elérni, hogy 2008-ban feloldják a nők autóvezetési tilalmát. Yakin Ertürk, az ENSZ-nek a nők elleni erőszak ügyében vizsgálódó jelentéstevője február 4. és 13. között látogat Szaúd-Arábiába Rijád meghívására - jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Ertürk asszony Rijádba, Dzsiddába és Dammanba utazik, ahol a kormány és a civil szféra képviselőivel, ENSZ-illetékesekkel és erőszakos cselekmények áldozataival találkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://arabokat.blog.hu/api/trackback/id/tr254658349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása