Murakkih az Amru-törzs főnökének fia volt. Esmat, Auf leányát ugyanazon törzsből unokatestvérét szerette. Megkérte nagy bátyjától. Auf igy felelt: „te igen fiatal, igen névnélküli s igen szegény vagy még; de neked igérem a leányomat mikorra vagyont s nevet szerzesz.” Murakkih elutazott kiérdemlendő unokavérét. Bejárta a törzseket, kitünt bátorsága s esze által; s egy aráb királyhoz Persia hatalmas hübérnökéhez csatlakozván, udvarában nyájakat, sátrakat, szöveteket, ékszereket szerzett, méltókat arra, hogy nagybátyjának Esma kezének árában felajánlhassa. De távolléte alatt éhség pusztitván az Auf törzséti ez unokaöcscsének adott igéretéről megfeledkezve, leányát egy yemeni gazdag arábhoz adta nőül száz, gabnával terhelt tevéért. Esmat férje Nadjranba hazájába vitte. Murakkihnak törzséhez visszatértekor nehogy ő bánatba merüljön, azt mondák, mikép unokavére meghalt. A kétségbeesés elgyengülésig fölemészté.
A történet Auf csalfaságát Esma férjhez menetét s tartózkodási helyét fölfedezte előtte. Bár haldokolva elutazott, legalább viszontlátandó kedvesét. Gyöngesége miatt nem utazhatott többé nyeregben, ménére fekve s két rabszolga által tartva ment. A fáradtság Nadjrantól nem messze növelte baját; a két rabszolga ájultan látva s halottnak vélve letette a hegyek egyik barlangjának árnyékába. Murakkih ekkép elhagyatva s magához térve, a barlangban egy pásztor által, ki Esma férjének nyájait örzé, fölfedeztetett. „Közeledhetsz te néha szabadon urad nejéhez, kérdé Murakkih, s átadhatsz-e neki titkos izenetet?” – „Ugy egy szolgálatra kérlek, mond Murakkih, mellyért bőven meg fogsz jutalmaztatni. Vedd e gyűrűt s vesd a tejbe, mellyet a rabnő Esmának visz” Estve midőn a rabnő elhozta az edényt, mellyből urnője ivott,. a pásztor bele töltvén a tejet a gyürüt is bele ejté. Esma midőn ivott s a gyürüt fogaihoz érni érezte, kezébe vette, a tüz világánál megszemlélte s bizonyos általa bevésett jelekről megismeré, mint melyet ő adott hajdan unokatestvérének. Rabnöjétől felvilágositást kért, ki miként ő, maga is meg volt lepetve. Akkor férjét szólitá s igy szólt: „kerestesd fel kecskéid pásztorát s tudd meg, honnan vette e gyürüt.” A pásztor urának igy felelt: „e gyürüt egy embertől vettem, kit a djebbani barlangban találtam, kért hogy e gyürüt az Esmának szánt tejbe vessem.
Nevét és törzsökét nem ismerem s midőn a barlangban hagytam, az utolsó lehelet ajkain ült. – De mond, a férj nejének, kié e gyürü? –E gyürü a Murakkihé; felelt Esma, ő haldoklik siessünk feltalálására. A férj lovát előhozatá s neje számára egy másikat nyergeltetett, hogy annak, kit szeretett, meglátása erőt és bátorságot adjon a betegnek. Elindultak élelemmel terhelt rabszolgáktól s egy tevétől, mellynek púpjához ágyat kötöttek, kisérve. Az éj beállta előtt a barlanghoz értek. A haldokló Murakkiht fölvették s Nadjránba vitték. Mint testvérökkel bántak vele. Gyöngédségök s rokonszenvük nem gyógyithaták be a sebet, mellyet nagybátyjának igéretérőli megfeledkezése s visszatértekori megcsalatása ejtett szivén. De legalább azon magasztos vigaszt érezé, hogy Esma házában s szemei előtt haljon meg. Illyen volt az arábok erkölcse Mohammed korában.
