júl
15

A híres arab mesegyűjtemény, Az Ezeregyéjszaka meséi sorozatváltozatát adja vasárnaponként a Magyar Televízió. Augusztus 8-tól vasárnaponként sugározza az m1 Az Ezeregyéjszaka meséi című amerikai kalandfilm-sorozatot, melyben a jól ismert arab történetek elevenednek meg, az…

júl
15

Az elmúlt évtizedben számos európai és tengerentúli hölgy megrázó történetét ismerhette meg a világ, akik arab származású férjüket követték valamelyik iszlám országba. Az idegen kultúrában szörny? megaláztatásoknak voltak kitéve, és sok esetben egyetlen kiútjuk a…

júl
15

Murakkih és Esma

| Szerző: rakiczki | 7:14 pm

Murakkih az Amru-törzs főnökének fia volt. Esmat, Auf leányát ugyanazon törzsből unokatestvérét szerette. Megkérte nagy bátyjától. Auf igy felelt: „te igen fiatal, igen névnélküli s igen szegény vagy még; de neked igérem a leányomat mikorra vagyont s nevet szerzesz.”…

júl
15

Arab törvények!

| Szerző: rakiczki | 7:11 pm

Libanonban a férfiaknak törvény adta joguk, hogy nőstény állatokkal közösüljenek. Az a muszlim férfi, aki hím állattal közösül, halállal büntetendő. A legtöbb közel-keleti ország törvénykezésében szerepel az az iszlám törvény, amely szerint bűnt követ el az a személy,…

júl
15

A lány barátai elmondták az újságíróknak, hogy Jana munka miatt utazott az arab országba. A nagykövetség információi szerint Janának leállt a szívműködése. A család jelenleg a lány halálnak körülményiről vár pontos információkat a nagykövetségtől – írja az…

júl
15

Színes bőrű elnök után színes bőrű, muszlim szépségkirálynője is van Amerikának. Első alkalommal nyerte el a Miss USA Universe címet egy muszlim vallású, arab származású amerikai lány – hozta a hétfői szalagcímeket a Miss USA szépségverseny Las Vegasban rendezett…

júl
15

Gyönyörű arab lány

| Szerző: rakiczki | 7:04 pm

Bár az iszlámban tilos az emberábrázolás és a tisztességes lányok fényképeket sem szoktak közzé tenni magukról, Fatma (a Dubai-i delegáció bájos tagja) mégis beleegyezett, hogy a blogomba feltegyem a közös képünket. További pozitívum, hogy Dubai-ban a nők vezethetnek autót,…

júl
15

Aliaa Magda Elmahdy (20) egyaránt kivívta az egyiptomi szélsőségesek és liberálisok haragját, amikor meztelenül fotóztatta magát, majd a képeket feltette internetes blogjára. Tettével az erőszakos, rasszista és szexista rendszerek ellen tiltakozott, így hazája vezetőinek is…

júl
15

Egy gazdag arab ház

| Szerző: rakiczki | 6:57 pm

júl
15

A szigorú vallási szabályok miatt a viselkedési és öltözködési normák, különösen a nők számára rendkívül konzervatívak. Az utcán az európai nőknek is kötelező a bokáig érő, a karokat is eltakaró fekete lepel viselése, a haj fekete kendővel történő lefedése. A…

júl
15

A hidzsáb nem más, mint lepel avagy függöny, azaz olyan anyag, amivel a nők eltakarhatják testüket, de az arabban a szerénység, erkölcsösség jelentése is társul hozzá. Hogy miért van erre szükség, nyilván egész más interpretációkat szül a hívők és a kritikusok, azaz a…

júl
15

Halálra ítéltek egy fiatal srí lankai szolgálólányt Szaúd-Arábiában. A vád egy csecsemő meggyilkolása, a büntetés nyilvános kivégzés. Az eset nemzetközi felháborodást váltott ki. 2007.07.16 16:20 A hatóságok szerint a lány, Rizana Nafeek beismerte, hogy megfojtotta a kicsit,…

júl
15

A szaúdi nőkkel gyakorlatilag gyerekként bánnak egész életünkben, hogy férfirokonaik gyámkodhassanak felettük, mondja a Human Rights Watch emberjogi csoport. A New York-i székhelyű csoport szerint a szaúdi nőknek engedélyt kell kérniük férfi rokonaiktól, hogy dolgozhassanak,…

júl
15

A dzsihád

| Szerző: rakiczki | 6:52 pm

A dzsihád egy iszlám vallási kifejezés, ami az Isten útján való küzdelmet vagy harcot jelenti. Nem hivatalosan – elsősorban nyugatiak – mint az iszlám hatodik pillérét emlegetik. A dzsihádnak az iszlám irodalomban egy tágabb jelentése is van. Jelenthet egy olyan küzdelmet is,…

júl
15

A női genitália megcsonkítása a fáraók ideje óta szokás Egyiptomban, ma is végzik muszlim és keresztény vallású nőkön egyaránt. A törvény azonnali hatállyal életbe lép, így mostantól három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetés szabható ki a tettért, vagy 190-940…

júl
15

Derék asszonyok

| Szerző: rakiczki | 6:49 pm

Az iszlám tanítás a nőket illetően valószínűleg a legkonzervatívabbak közé számít. Igaz, nem minden muzulmán hívő, és nem minden muzulmán nemzet követi egyformán a tanítások mindegyikét, de ma is számos nőt érintenek a rendkívül szigorú, és méltóságról egyáltalán…

júl
15

A büntetés ellen nem lehetett fellebbezni: a kereszténységre áttérés bűne miatt egy fiatal szaúdi nőt élve elégetett saját apja, miután kivágta lánya nyelvét. Nem egy mindennapi édesapa volt, hanem tagja a szaúd-arábiai Erkölcsösség Előmozdításáért, és az…

süti beállítások módosítása